A kiválasztott menüponthoz tartozó cikk a menüsor alatt látható.

Együttes:
Település:   
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj: ,
Születési év: 1956

Leírás

Szakmai önéletrajz

Nevem: Bartha Zoltán Ágoston. 1956-ban születtem Budapesten. A Köbölkút úti Általános iskola zenei tagozatának végzése mellett a helyi zeneiskola keretein belül hat évig folytattam cselló tanulmányaimat. Az 1970-es évek közepén közelebbről is megismerkedtem a Magyar népzenével a táncházmozgalom keretein belül. Az 1981-ben Jászberényben induló két éves táncházzenész tanfolyamot 1983-ban sikeres vizsgával zártam mezőségi brácsa szakon. Ennek kapcsán kiállított művészeti oktatói bizonyítványom száma: 6481 Bp 1983. Ezzel párhuzamosan az óbudai zeneiskolában ifj. Csoóri Sándortól és Havasréti Páltól tekerőlanton tanultam. Közben önálló népzenei gyűjtéseim keretén belül a Csongrád környéki tanyavilágban megismerhettem az akkor még fellelhető utolsó Magyar tekerőlantosokat: Sinkó Jánost, Varga Mihályt, Bársony Mihályt. A velük készült közel húsz órányi hangfelvétel az utolsó autentikus lenyomata a Magyar tekerőlant eredeti megszólaltatóinak. 1985-ben a Szita zenekar tagjaként megszereztem az ORI „C” kategóriás zenekari tagoknak kiállított működési engedélyét, melynek száma: O 2236. Ugyanebben az évben nyertem el a Népművészet Ifjú Mestere címet egyrészt a Szita zenekar tagjaként, másrészt egyénileg szóló tekerőlantosként is.

A népi vonós tánczene iránti érdeklődésem engem is Erdélybe vonzott, ahol ezt még eredeti közegében tanulmányozhattuk. Így ismerkedtem meg a szászcsávási zenekarral. A helyszínen velük készített stúdió felvételeimből négy CD-lemezt is megjelentettünk magánkiadásban.

1986 és 88 között a Méta zenekar tagjaként rendszeres táncházunkban, táncegyüttesek kísérőzenészeként és koncertező előadóművészként szerepeltem Budapesttől Észak-Koreáig. 1989-ben egyik alapító tagja voltam a Magyar Tekerő Zenekarnak, akikkel számtalan koncerten mutathattuk be a világnak tekerőlantos Magyar hagyományainkat. 1990-ben alapítottam a CIFRA zenekart. Prímásunk és cimbalmosunk Erdélyből érkeztek. A Magyar és Román eredeti népzene mellé műsorunkba illesztettük a hagyományos éttermi cigányzenekarok repertoárját is. Azóta is szívesen közreműködünk fogadásokon és privát családi ünnepeken egyaránt.

1994 óta gyűjtöm a háború előtti Magyar cigányzenés gramofon lemezeket. Tudtommal mára nálam van a világ legjelentősebb ilyen témájú katalogizált és digitalizált komplett gyűjteménye.

Fentiekről részletes információk találhatók privát honlapomon:
www.musicart.hu/agoston

Kelt: Budapest 2011.02.28.

bartha agoston 02