A kiválasztott menüponthoz tartozó cikk a menüsor alatt látható.

Együttes:
Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj: ,
Születési év: 1964

Leírás

Első zenekarát, a Garabót még középiskolás korában alapította. Ugyanebben az időszakban a Kecskemét Táncegyüttesben táncolt. 1987-ben, sorkatonai szolgálata letöltése után a Békés Banda zenésze lett. Művészeti munkáját kulturális intézményekben, a békéscsabai Balassi Táncegyüttesnél, a jászberényi Jászság Táncegyüttesnél, a budapesti Honvéd Művészegyüttesnél és a szolnoki Tisza Táncegyüttesnél végezte főállású zenészként. 1988-ban alapította meg saját együttesét, a Csík zenekart.

1991-ben megkapták a Népművészet Ifjú Mestere, 1993-ban a Kiváló Művészeti Együttes címet.

2002 novemberében súlyos autóbalesetet szenvedett, melynek következtében kétszer élesztették újra és egy hónapig eszméletlenül feküdt. Végtagjai, bal karja is több helyen eltört és nem is forrt össze jól. Műtétek sora, majd hosszú rehabilitáció után végül visszatérhetett a zenéléshez.

2009-ben Magyar Örökség-, 2010-ben Prima Primissima-, 2013-ban Kossuth-díjat érdemelt ki zenekarával..

Munkássága elismeréseképpen Csík János 2010-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje lett.

Előadóművészi munkája mellett a nyíregyházi Tanárképző Főiskolán végzett ének-zene-népzene szakon. Több városban is tanított alapfokú művészeti iskolákban, Kalocsán, Örkényben. 2010-ben a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában megalapította a népzenei tanszakot, ahol azóta is tanít.

Kiadványok:

Be sok eső, be sok sár hangkazetta 1992

Két út van előttem hangkazetta 1994

Boldog szomorú dal 1993

Tiszta szívvel 1998

A kor falára 2001

Be sok eső, be sok sár 2004

Senki nem ért semmit 2005

Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen 2008

Csík János – Csík Zenekar – Rackajam: Karácsonynak éjszakáján 2008

SzívestÖRÖMest - Óévbúcsúztató koncert DVD 2009

Lélekképek 2011

Süveges Gergő: Csík zenekar – könyv 2013

Csík zenekar 25 - exkluzív dupla bakelit lemez 2013

Amit szívedbe rejtesz 2014

CSÍK 25 - koncertfilm 2015

Csík János – Úgy élni, mint a fák (50 év) 2015

Engedem, hadd menjen - dokumentumfilm 2015


Honlap: