A kiválasztott menüponthoz tartozó cikk a menüsor alatt látható.

Együttes:
Település:   
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1948

Leírás

Sipos Mihály

Budapesten született 1948-ban. Zenei közegben nőtt fel, édesanyja a Liszt Ferenc Zeneakadémián zongora szakra járt, nagyapja is zeneszerető volt, Mihály az első hegedűjét kisgyerekként tőle kapta.
A Lórántffy zenei általános iskolába járt, ahol a Kodály-módszerrel tanították zenére a diákokat.11 évet tanult klasszikus hegedűt, közben elvégezte a Szegedi Tudományegyetem matematikusi szakát.
Az egyetem elvégzése után, 1972 augusztusában utazott először Erdélybe. Az ott szerzett felejthetetlen élmények hatására kötelezte el magát egy életre a népzene mellett.
A Muzsikás együttes alapító tagja (1973), első hegedűse.
Az együttes egyik művészeti irányítója, a komolyzenei kapcsolatok koordinátora, a rendhagyó iskolai énekórák szervezője.
A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Magánéletében természetjáró, gyógynövény- és gombaszakértő.

Diszkográfia:
  • Élő Népzene I. Muzsikás, Hungaroton, 1978. SLPX 18037 nagylemez, 2001-től HCD 18037 cd
  • Élő Népzene I. Táncház I; Hungaroton, 1978. SLPX 18041 (Sebő együttessel közösen), 2001-től HCD 18041 cd
  • Élő Népzene I. Táncház II; Hungaroton, 1978. SLPX 18042 (Sebő együttessel közösen) 2001-től HCD 18041 cd
  • Muzsikás Kettő, 1979 Munich Records 1995-től cd
  • Nem úgy van most, mint volt régen; Pepita, 1982. SLPX 17676, 2001-től Hungaroton HCD 17676 cd
  • Nem arról hajnallik, amerről hajnallott; Hungaroton, 1986. SLPX 18121, 2001-től HNCD 18121 cd
  • Dúdoltam én: Sebestyén Márta, Hungaroton, 1987. SLPX 18118 (Sebestyén Márta a Muzsikással), 2001-től HCD 18118 cd
  • The Prisoner’s Song; Hannibal Records, 1986. HNBL 1341 (A Nem arról hajnallik, amerről hajnallott lemez külföldi kiadása) 1993-tól HNCD 1341 cd
  • Márta Sebestyén with Muzsikás; 1987. Hannibal Records, 1330 (A Dúdoltam én Sebestyén Márta lemez külföldi kiadása) 1993-tól HNCD 1330
  • Ősz az idő; Egészségforrás Alapítvány, 1989 EFK 9891, 2003-tól Szerzői kiadás, MU004 cd
  • Blues for Transylvania;Hannibal Records, HNBL 1350 (Az Ősz az idő lemez külföldi kiadása)
  • Szól a kakas már; 1993. Hungaroton, majd 2000-től Szerzői Kiadás, MU002)
  • Maramaros, The Lost Jewish Music of Transylvania 1993 Hannibal Records, HNCD 1373 (A Szól a kakas már lemez külföldi kiadása)
  • Hazafelé; 1996 Hungaroton
  • Morning Star; 1997. Hannibal Records HNCD 1401
  • Szép, hajnali csillag 2000. Szerzői kiadás MU003 (A Morning Star cd magyarországi kiadása)
  • Bartók album, 1998. Szerzői kiadás MU001
  • The Bartók Album 1999 Hannibal Records (a Bartók Album külföldi kiadása)
  • Muzsikás és Sebestyén Márta a Zeneakadémián; 2004 Szerzői kiadás, MU005
  • Muzsikás WOMEX 2008 maxi, nincs kereskedelmi forgalomban
  • Muzsikás: 2011 Csordapásztorok, Karácsonyi zene, Gryllus Kiadó 20122
  • Muzsikás: 2011 Fly Bird, The very best of Muzsikás, Nascente, dupla cd
Díjai:
  • a Népművészet Ifjú Mestere
  • Liszt Ferenc-díj(a Muzsikás együttes tagjaként, 1995)
  • Magyar Művészetért díj
  • Kossuth - díj (a Muzsikás együttes tagjaként, 1999)
  • WOMEX Award for lifetime achievement (2008)
Muzsikás együttes honlapja: