A kiválasztott menüponthoz tartozó cikk a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1978

Leírás

1978. aug. 21-én születtem Marcaliban.
1996-ban végeztem a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium és Szakközépiskolában.
1998-ban szereztem meg Zalaegerszegen a Gébárti kismesterségek szakiskolájában a fazekas szakma képzést jelesre vizsgázva.
2002-ben Budapesten szintén kitűnő eredménnyel zártam a fazekas szakoktató és népi játszóházvezető felsőfokú képzést.
2002. december 16-án kaptam meg a Népi Iparművész címet.
2006. augusztus 20-án vettem át az oktatási és kulturális minisztertől A Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetést.
2015. szeptember 23-án Magyar Kézműves Remek díjjal tüntettek ki, melyet a nemzetgazdasági miniszter adott át.

Somogy megyében, a Balaton déli oldalán található Marcaliban készítem alkotásaim. 1998-tól dolgozom műhelyemben, azóta is önállóan.

A szakma tanulójaként elsősorban Magyarország, később pedig az egész Kárpát-medence fazekasságával ismerkedtem meg. Ez alapvetően meghatározta, és befolyásolja ma is munkásságomat.

Főként használati, valamint díszkerámiát készítek, a hagyományos formavilágot szem előtt tartva, melybe önmagamat is beleadva hozom létre alkotásaimat. Munkáim változatosak, mert a régi formavilágot elevenítem fel, és tradicionális motívumokkal díszítem. Olyan népi kerámiák születnek a kezem alatt, melyek beilleszkednek a mai modern világba is.

Kiemelten fontos számomra a minőség és a funkció mellett a használhatóság, valamint az, hogy alkotásaim esztétikailag is megfeleljenek egy szakmailag igen tekintélyes csoportnak. Ezért munkáim jelentős hányada a Népi Iparművészeti Tanács (NIT) által minősített alkotás, amelyek kis szériás példányban készülnek. Minden darabot kizárólag kézzel formálok, melyekre ugyancsak kézi munkával kerül fel a díszítmény. Attól függően, hogy mit „kíván” az edény; rátétes, domború, kivágott-áttört, plasztikus, karcolt díszt vagy ecsettel, írókával készített mintát. Az edény formája, funkciója ugyanis teljességgel meghatározza a díszt, mely a felületére kerülhet.

Honlap: 

harangozo rita 02a